Az akrilátgéles injektálás, amelyet egyes kivitelező cégek a kapillárisan felszálló nedvesség elleni utólagos vízszintes falszigetelés injektálási alternatívájaként kínálnak, lényegében a talajba történő gél alapú hátoldali injektálás hibridje. Ez utóbbi vitathatatlanul pótolhatatlan mindenütt, ahol nem férünk hozzá a terepszint alatti szerkezet külső oldalához, mégis külső, függőleges, felületfolytonos szigetelést kell készítenünk a terepszint alatt. De miért kínálná ezt bárki a falazatban kialakítandó, felszálló nedvesség elleni vízszintes szigetelés készítésére? A magyarázatom egyértelmű: olyasmit akarnak kínálni, ami felkelti a figyelmet. Véleményem és meggyőződésem azonban az, hogy az akrilátgéles kémiai falazatinjektálás, amelynek a kapillárisan felszálló nedvességet kellene megakadályoznia a falazatban, teljesen megbízhatatlan, és ezért alkalmatlan. A következő link elolvasása után térjen vissza ide: gél alapú falazatinjektálás a szomszédos talajba. Ha figyelmesen elolvasta a hivatkozott cikket, nagy valószínűséggel egyetért majd elutasító álláspontommal. Az akrilgél alkalmazásakor ugyanis a szerkezetet folyós, folyékony formában „itatják át“. A folyékony viszkozitású injektálószerek hátrányait a pórusok – és még a legfinomabb kapillárisok – rövid idő alatti telítésében (pontosabban a falazat valódi telítésének lehetetlenségét) már régen kifejtettem; ezért itt nem szükséges újra elmagyarázni.

Az akrilátgél a bejuttatáskor – és igazából nem is szeretném a „falazatba“ kifejezést használni – elsődleges (eredeti) formájában folyékony, tehát hígfolyós, azaz alacsony viszkozitású. Az injektálás lefolyása ezért nemcsak az összes folyékony injektálásra, illetve mikroemulzióra hasonlít, hanem még problémásabb is: nagyon rövid idő alatt (másodpercektől néhány percig terjedő időn belül) az anyag gumiszerűen rugalmas masszává alakul. Első pillantásra azt gondolhatnánk, hogy ez ideális eredmény. Lásd ezt a bemutatót: https://www.youtube.com/watch?v=6qef_OMxQxU

De reális-e, hogy ez a hígfolyós folyadék kompakt gátat képez – és ezt hangsúlyoznom kell – a falazatban kapillárisan felszálló nedvesség megakadályozására, vagyis hogy az injektálási zónában minden pórus és kapilláris, amelyen keresztül a nedvesség felszáll, teljesen telítődik és ezáltal tömítődik? Ez természetesen egyáltalán nem reális.

A nedvszívó talajban – amelybe az akrilgélt nagy nyomással, a falazaton keresztül, csövekkel/csövecskékkel ellátott injektorokon át juttatják be, a teljes falvastagságon keresztül, folyékony elsődleges viszkozitásban, mégpedig a falazat mögötti függőleges felület minden négyzetméterére több tucat liter mennyiségben (kb. 30 l/1 m² függőleges felület) – a talaj telítése reális. Szemléltetésképpen leírom a talaj akrilátgéllel való telítését: ha fogunk egy öntözőkannát folyékony állagú akrilgéllel, teljesen természetes, hogy az akrilátgél beszivárog a talajba. Ez aligha lepi meg Önt. Az egyszerű magyarázatok néha a legszemléletesebbek.

Igaz, a gél alapú hátoldali injektálásnál a talajt nem tudom felülről, öntözőkannával egy méteres – gyakran több méteres – mélységig átitatni, már csak azért sem, mert az akrilgélt a második komponenssel úgy állítják be, hogy gyorsan gélesedni kezdjen, és így ne szivárogjon egyre lejjebb. Ez azonban egyértelműen nem érvényes a falazatban való alkalmazásra – például téglafalazat, habarcshézag-kitöltések, mindenféle pórusbeton, mindenféle üreges tégla, illetve méhsejtszerű falazat esetében –, és végképp nem az olyan természetes anyagoknál, mint a homokkő, a mészkő, a márga/opuka, amelyek (in)homogenitásukból adódóan jelentős tömítetlenségekkel rendelkeznek stb.

Nem utolsósorban ezt az injektálást ismét ferde furatokban végzik. Folyadékoknál gyakorlatilag nem is lehet másképp. És ha figyelmesen elolvassa a „Miért a krémes injektálás“ linkjeit, a ferde furatok és az alacsony viszkozitás hátrányait nem kell tovább magyarázni. És valószínűleg az utolsó gondolat – pontosabban az állításom – a következő: ha azt látom, hogy ezt a technológiát téglafalazathoz kínálják, ahol ugyan vannak vízszintes hézagok, a furatokat mégis a függőleges síkhoz képest döntve fúrják, vagy akár közvetlenül a téglába, a hézagon kívül – és ezáltal a fizikailag legkedvezőbb zónát, vagyis a folytonos fekvőhézagot ismét nem használják ki, illetve nem is tudják kihasználni –, annak számomra nincs értelme.

Az utolsó gondolatom a következő: ha a cégek különböző okokra kínálnak kémiai injektálásokat, azokat helyesen választják meg, emellett mechanikai módszereket is kínálnak, és összességében szakszerűen járnak el, akkor minden rendben van. Ha azonban egy régóta működő, elismert cég elkezd például injektálási hibridet kínálni – sőt vezeték nélküli elektroozmózist (egy „dobozt“ antennákkal és minimális energiafelvétellel, állítólag mégis hihetetlen hatással), amely állítólag megoldja – gyakorlatilag építési beavatkozások nélkül – az összes nedvességproblémát azzal, hogy a nedvességet „visszanyomja“ az altalajba, akkor elveszítem a bizalmamat az ilyen cégekben. Ha ezek a készülékek ennyire hatékonyak, miért kínálnának más alternatívákat a nedves falazat szanálására? A választ szükség esetén kiegészítheti saját maga. Nem kell egyetértenie a nézeteimmel – de a meggyőződésem szilárd, és a gyakorlat igazolja.

Írás dátuma: 2021. 10. 17.

Jiří Schwarz